2019 szeptember 17, kedd
Főoldal / Erotikus történetek / Anya és lánya • I. rész • Avagy a puncilé, mint a természet illatos csodája

Anya és lánya • I. rész • Avagy a puncilé, mint a természet illatos csodája

Éppen abban a pillanatban érkeztem a barátnőm otthonához, amikor felhívott telefonon, hogy el kellett kísérnie egy ismerősét az orvoshoz. Ugyan nem lesz otthon, de nyugodtan bemehetek, az édesanyja jelenleg otthon tartózkodik, majd ő beenged, így megvárhatom, amíg hazaérkezik.

          Csengettem, mire Éva, Enci barátnőm anyja nyitott ajtót. Széles mosollyal az arcán üdvözölt, beinvitált, majd szólt, hogy Enikő mielőtt elment, utasította, hogy mindenben tegyen kedvemre, amire csak szükségem van, amíg haza nem érkezik. Mélán mosolyogtam vissza, mindig is bejött nekem az . Ugyancsak jól nézett ki a maga harmincnyolc éves korához képest. Sportos alkata és szemmel látható hatalmas mellei bármelyik férfi szívét megdobogtatták volna. Most sem volt ez máskülönben, mert csak egy vékony póló és egy kis szexi rövidnadrág takarta el nem kevésbé kurvás alkatát. Éva már régóta elvált férjétől, csak ketten éltek ebben a házban leányával, Enikővel, akivel egy bulin ismerkedtem meg bő egy évvel ezelőtt.

         Irtó meleg volt aznap. Évin is látszott, hogy ez igencsak megviselte, mert izzadt foltokkal volt tele laza öltözéke. Valószínűleg még melltartó sem volt rajta, mert mellbimbói szinte átszúrták vékony pólóját.

         – Bocsi, teljesen átizzadtam. Rohadt meleg van, és ráadásul még tornáztam is egy kicsit, hogy formában tartsam magam – nevetett. – Rám fér egy kis mozgás. Akkora vagyok már, mint egy tehén, nézd, mekkora fenekem van.

         Nyeltem egyet. Ó Istenem, micsoda segg, ha csak rajtam múlna, a kezem már rajta lenne. Szeretem, sőt imádom a barátnőmet, de ez a hátsó, ráadásul az anyjáé, hááát…..

         – Á, nagyon jól nézel ki így is. – próbáltam vigasztalni. A szemem majdnem kiesett, ahogyan végignéztem csapzott testén.

      – Ó, kösz szépen, nagyon kedves vagy – mintha flörtölni akart volna velem, de elhessegettem a gondolatot. Lehet, csak kedves akar lenni, ennyi.

         Bekísért Enci szobájába, majd egy kis üdítő és rágcsálni való ígéretével magamra hagyott.
Pár perc után ismét megjelent. Egy tálcán hozta be az ígért inni- és harapnivalót, de akkor már teljesen át volt öltözve. Egy kétrészes fürdőruha feszített fiatalos testén, mely elsősorban nagy kebleit emelte ki, és persze formás fenekét sem rejtette el a kíváncsi szemek elől. Letaglózott a látvány. Csacsogva kért elnézést ledér öltözetéért, de muszáj volt lecserélnie izzadt ruháit. Áldottam tettét, de aztán sajnos magamra hagyott frissen szerzett étkeimmel.

         Egy darabig Enci laptopján böngésztem, majd a tévét kapcsolgattam unalmamban, de nemsokára a kóla megtette hatását, ezért gyorsan a wécé felé vettem az irányt. Kopogtattam, de hála Istennek senki nem volt bent, nagyon kellet már pisilnem, így nyugodtam végezhettem a dolgomat. A levegő párával és finom illatú permetlével volt telített. Látszott, hogy Évi éppen pár perccel ezelőtt végezhetett a zuhanyozással.

         Éppen én is végeztem, amikor megláttam a nyitott szennyesruhatartót, amiből félig kikandikált, egy nem is akármilyen, rózsaszín, szexi fehérnemű. Évié volt, valószínűleg az a ruhadarab, melyet csak pár perccel ezelőtt cserélt le egy még szexibbre. Öntudattalanul, szinte reflexszerűen nyúltam utána. Csodás darabja ruhatárának, de ez most annál különlegesebb volt. Szinte azonnal egy erős puncilé illata csapta meg orromat. Meg is találtam forrását, amikor a belső felére fordítottam szerzeményemet. Egy vastagon áttetsző nyálkaréteg takarta, éppen a punci takarására szolgáló részen. Gatyámat még fel sem húztam, így farkam az illatra, mind a látványra szinte azonnal ágaskodni kezdett.

         Ó, igen, puncilé. Izgatottan csodáltam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, ujjaimmal belenyúltam a csodás mannába. Érezni akartam e földöntúli illatot, nedves ujjaimat orromhoz emeltem, beleszippantottam, majd, hogy farkam is kiélvezhesse e nedűt, vastagon bekentem vele hímtagomat. Bőven adagoltam belőle a makkomra is, mely fényesen csillogott az fürdőszoba neonfényében. Lehet, hogy perverz vagyok és szégyellnem kellett volna akkor magamat, de ennél bujább dolgot abban a pillanatban el sem tudtam volna képzelni, de ami azután történt az minden képzeletemet felülmúlta.

         Egy ideig csodáltam farkamat, amint Évi puncijának nedvében úszik. Gondoltam egyet és a bugyi teljes tartalmát rákentem, amikor e pillanatban maga, a ház asszonya lépett be az ajtón. A meglepetéstől mukkanni sem mertem. Évával sem volt ez másképpen. Egy ideig meghökkenve nézett, ahogyan a bugyiját az ölemhez tartom és a bő puncilé csordogál véreres farkamon. Abban a pillanatban ennél kétségbeejtőbb dolgot elképzelni sem tudtam volna. De aztán Évi végre megtörte a csendet.

         – Ó, bocsánat Andris. Nem tudtam, hogy itt vagy.

         Elmosolyodott, de csak nem akart magamra hagyni. Szégyenemben, legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Éva mindig is belevaló, amolyan, „ami a szívén az a száján” típusú hölgyemény volt, de mostani tette engem is alaposan meglepett. Közelebb jött, mosolya eltűnt.

        – Látom közelebbi ismeretséget kötöttél a kis bugyikámmal. Nem szeretnél azzal is találkozni, ami eddig ebben volt?

         Kissé széttette a lábait, majd egy laza mozdulattal kétoldalt kioldotta fürdőruhája alsó részének masnira kötött pántjait, mire az a földre hullott. Előtűnt az eddig eltakart testrésze, mely most pucéron csillogott a gyéren megvilágított fürdőszobában. Tökéletesen simára borotvált nemi szerve csodásan bukkant ki lábai közül. Mind nagy- mind kisajkainak méretes volta megütközően szembetűnőek voltak. Szinte eleven kagylóként buggyantak ki lábai közül, anélkül, hogy különösebben széttárta volna azokat. De a leggerjesztőbb az volt számomra, hogy e csodás kagylók közül vékony áttetsző csíkban csordogált a megeredt puncilé, mely lassan de biztosan folydogált le combjain. A bugyit azonnal a földre ejtettem, méretes farkam minden eddiginél jobban meredezett az felé.

         Éva újra elmosolyodott. Látta, hogy tetszik a látvány, ezért megtoldotta azzal, hogy egyetlen mozdulattal kioldotta öltözékének felső részét, ezzel előbukkantak hatalmas keblei is. Köpni, nyelni nem tudtam, csak bambán meredtem a csodás testére.

         – Tudod – oktatott ki tettetett naivsággal – egy kielégítettlen punci, ha nincs rendesen karbantartva, mint például ez is, a kielégületlenségtől folyamatosan nedvezik, így sajnos nem győzöm cserélni a kis bugyikáimat. – Nevetett.

         – Persze ha mindig kéznél lenne – folytatta huncut mosollyal az ajkain – egy olyan szerszám, mint például ez is, már nem lenne ilyen gondom.

         Alaposan megfigyelte hímtagomat, majd közelebb jött hozzám, annyira, hogy már csak egy pár centi választotta el nemi szerveinket egymástól. Borzasztóan izgató volt ez az egész számomra, de láttam rajta, hogy számára nemkülönben.
Lenézett, majd egy lassú mozdulattal farkamhoz illesztette puncijának ajkait, így azok makkomat szinte teljes egészében magukba fogadták. Igencsak méretes farkam volt, büszke is voltam rá, Enci mindig is odavolt érte, de most az édes jó anyja alsó ajkai ízlelgették leányának kedvenc játékszerét. Majdnem elélveztem, amikor megéreztem e hihetetlenül forró és lucskosan nedves húst makkomon. Sóhajtott egy nagyot, majd egy lépéssel eltávolodott tőlem, kicuppantva ezzel kellemes helyéről farkamat, mintegy kis ízelítőt adva ezzel, ami a továbbiakban reám várt.

       Megragadta kezemet, majd hálószobájába kísért. Magunkra zárta az ajtót. Megfordult, majd cinkosan rám kacsintott.

      – Gyere, mert Enci lányom nemsokára hazaér, addigra be kell, hogy fejezzük. – szólított fel az azonnali cselekvésre.

         Szájon csókolt. Nagyon is értett hozzá. Szenvedélyesen tudott játszani a nyelvével. Szó szerint egy kis nyelvcsatát játszottunk le, miközben egy hanyag mozdulattal az ágyra vetette magát, engem is magával rántva ezzel. Lábait teljesen széttárva várta behatolóját, nem sok időt fecsérelve ezzel az előjátékra. Lenéztem, és ekkor már erőteljesen megcsapott e különlegesen egyedi puncilé illata, melynek enyhébb szagával már a fürdőben megismerkedhettem. Széttárt lábai közül kibukkant ez az egyedi csoda. Egy hatalmas, részben áttetsző, részben már habos nedv által beborított női nemi szervvel néztem farkasszemet, mely ekkor már minden részéből ontotta magából a mennyei nedűt. Hatalmas kisajkai között a nyálkával beborított tátongó rés várakozott méretes farkamra, hogy végre bevegye és megszabadítsa a kielégítetlenségéből fakadó szenvedéseitől.

         Nem kellett sokáig várnia, mert hímvesszőmet ebbe a puncilével átitatott barlangja bejáratához illesztettem, majd azon nyomban behatoltam csodás lyukába. E nemi érintkezés frenetikus következményekkel járt, mert a forró szenvedély azonnal magával ragadott mindkettőnket. Egyre gyorsabb és gyorsabb mozdulatokkal tomboltunk és szeretkeztünk. Üzekedésünk hatására puncija egyre hangosabban cuppogott, ahogyan hús a hússal egyre gyorsabb tempóban érintkezett. Egy darabig így élvezkedtünk, majd egy erőszakos mozdulattal pozíciót változtatott. Hanyatt fektetett, így most lovagolva folytatta. Persze én sem voltam teljesen rest, mert erős ellen mozdulatokkal viszonoztam az egyre agresszívebb fel-le ugrálását farkamon. Évi ekkor már iszonyú hangosan kezdett sikítani. Ez engem akkor már egyáltalán nem zavart, annyira el voltam kábulva az élvezettől. Így, ebben a testhelyzetben folytattuk egy darabig, majd leszállva rólam, megfordult és gyönyörű, ekkor már bő puncilé által csapzott fenekét felém tartva utasított:

         – Gyere, basszál meg hátulról is. Azt imádom a legjobban. De ne kímélj, minél erősebben. Oké?

       Válaszul újra beléje hatoltam és vadul kefélni kezdtem. Ekkor már éreztem, hogy közel a mindent elsöprő orgazmus, de Évi egyre hangosabb sikításából arra következtettem, hogy már ő is közel jár a végső megállóhoz. Minden testrészem megfeszült. Heréim tartalma teljes erejével tört elő eddigi rejtekhelyéből, beleontva ezzel minden egyes csepp magomat Évi, minden képzeletet felülmúló orgazmust átélő puncijának mélyére, mely az adott pillanatban olyan hevesen kezdett el spriccelni, hogy szinte megijedtem a terjedelmes nedv látványától.

         Eddig csak halottam spiccelve elélvező nőkről, de szerintem ezt Évi minden értelemben túlteljesítette. Annyira bőségesen ontotta magából a mennyei nedűt, hogy ölem, a feneke és az ágy azon része ahol keféltünk, szinte tocsogott a kispriccelt puncilé nedvében. Szinte állati nyüszítéshez hasonlítható hangok hagyták el kitátott száját, miközben nagyokat rángatózva hatalmasakat élvezett. Felgyülemlett magomat erőteljes lökésekkel, szinte vég nélkül ürítettem lucskos puncijába. Az utolsó lökésnél éreztem, hogy ennyi volt, befejeztem, így kimerülten estünk egymás karjaiba. Tocsogó hüvelyéből kicsúszott hímtagomat nagy adag spermaadag követte, mely bugyogva csorgott formásan telt combjaira. Évi még mindig a tomboló kéj utóhatásától reszketve, forró csókokkal halmozta el elfáradt testemet. Reszketve, számomra már szinte kínosan, kezdett el hálálkodni, hogy végre kielégítettem a már fájdalmasan kínzó nemi éhségét.

         De most már mennünk kellett. Enikő barátnőm bármikor megérkezhetett és nem szerettem volna, ha így, együtt talál bennünket. Ahogyan lábra állt és felállt, lábai közül egy erőteljes, sperma és puncilé keverékéből álló patakocska indult el. Felnevetett, majd kezével próbálta felfogni puncijából csordogáló nedveink elegyét.  Gyorsan zuhanyozni indultunk, hogy legalább testünkről eltüntessük tiltott együttlétünk bizonyítékait. Együtt szaladtunk be a zuhanyzóba, ahol egymás testét kezdtük el szappanozni. Nem kellett sok hozzá, hogy férfiasságom újra ágaskodni kezdjen. Évi ezt kihasználva, újra harcba hívott egy hátulról vívott csatába.

        A szenvedély heve itt újra elkapott bennünket, így állva estünk egymásnak. Megfordult, mire én hátulról mélyesztettem bele kemény kardomat, mire hevesen, ritmikusan kefélni kezdtem. Miután ő elélvezett, letérdelt és köszönetképpen, szájával elégítette ki még mindig keményen ágaskodó farkamat. Csodásan szopott, istenadta tehetség volt. Látszott, hogy alapos gyakorlata van az orális szakmában. Meg kell, hogy mondjam isteni volt, orbitálisat élveztem, mire Éva mohón nyelni kezdte kispriccelő spermámat. Valósággal habzsolta a szája kétoldalán lefolyó ondót. Később elmesélte, hogy imádja az ízét, és a tudat, hogy a szájába élveztem, annyira gerjesztően hatott rá, hogy ő is kisebb orgazmusokat él át ilyenkor.

        Miután lezuhanyoztunk, már nem volt más dolgunk, mint megvárni Encit, aki nemsokára haza is érkezett. Vidáman köszöntött bennünket, még csak nem is sejtve mi is történt valójában. Reméljük megússzuk, hogy soha nem jön rá csalásunkra és ez így is marad mindörökre.

 

– Vége az első résznek. –

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.